várandós asszony közeledik
felém az úton aranysárga
pulóverben kezét a hasa alatt
tartja a derekát jellegzetesen
hátrafeszíti ebből gondolom
hogy gyermeket vár a hasát
nézem a hasán imbolygó sárga
színt szívom magamba a reggel
első hangjaival illataival együtt
közelebb ér akkor látom hogy
nem a pulóvere színe a hasán
imbolygó sárga a vállán átvetett
stóla alatt tartja a gyermeke
fenekét derekát nem a saját
hasát a kezét nézem eres és
izmos a karja most látom csak
hogy nem a kisded anyja hanem
egy férfi vörös szálakból álló
dús madárfészek a haja jó
napot mondja mikor mellém
ér mintha nem is korán reggel
hanem fényes nappal volna
az arcát nézem nem ember
arca és a hasa alatt a keze
nem egy gyermek derekát
fenekét tartja a napot
hozza az aranysárga napot
cipeli felém úgy mint egy
újszülötett vagy mint egy
újra felfedezett régi kincset
hogy találjam ki ő vajon ki lehet
2013
Mekkora ötlet!
Újra felfedezett kincsem. Régi ötlet volt, most elővettem, leporoltam. Ezek szerint jól tettem.
Megállíthatatlanul hömpölyög… beletartom a szívemet 🙂
Kedves Mária…
Úgy vitted végig az ötletet (vagy ha a vége volt meg, úgy fejtetted vissza), hogy sehol nem akadok meg (bele); tényleg hömpölyög. 🙂
köszönöm, kedves Tibor. alig mertem pedig feltenni.
Magával ragadó. 🙂
Örülök, kedves Katalin, ha sikerült.
—hibátlan vonalvezetés—érdemes volt “leporolni”—jó vers—
Elképesztően jó az ötlet (IS)! 🙂