Valami könnyed kis dal kellene, dúdoljon
mesét; – szivárványszínű buborékokat
fújjon tele a semmivel, eregesse a fellegek
közé, hogy ne tűnjön olyan egyhangúnak az ég.
Csitítsa a zsinatoló szél zúgását lélekvesztő
utakon, hazudja, hogy egyszer összefutnak
azok is, akik szétszakadni kényszerültek, vagy
legalább egy kereszteződésben összebotlanak
feloldozni egymás bűneit, s irgalmat nyernek
a hétköznapok dermesztő mozdulatlanságáért,
ami örökre megfékezte szerelmüket.
Hitesse el, hogy a vándorok kopott arcán
minden vonás újrafesthető, mert isten
kezéből csak átmenetileg hullott ki az ecset,
dúdoljon reményt – mielőtt fojtogató csend lesz,
s a hiányérzet döglegyei fémes csillogással
ellepik a búzavirágmezők végtelenjét.
10 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Köszönöm, hogy engedtél kimondatlan kérésemnek 🙂
“irgalmat nyernek
a hétköznapok dermesztő mozdulatlanságáért,
ami örökre megfékezte szerelmüket.”
okáig visszhangzik szívemben!
köszönöm, Mari.. pont az az egy szó miatt húztam az időt ( amit István említett ), és nem akartam még behozni… de majd csak meglesz az is.. köszönöm a szívedbe fogadást!
“egyszer összefutnak
azok is, akik szétszakadni kényszerültek, vagy
legalább egy kereszteződésben összebotlanak
feloldozni egymás bűneit”
–nagyon ott van ez a vers—okos és szép!—egyedül az felmázolhatót érzem idegennek (mázolmány, kimázol…stb)
köszönöm, István… ( még keresem a szót… keresem a hangot.. )
Megkapó ráolvasó.
köszönöm, Tibor!
Gilmour hozta a hangulatot..
https://www.youtube.com/watch?v=jy-4pGTneWk
Nóra! Esetleg a “felkenhető” ? 🙂
köszönöm… maradok egy jól bevált szónál. 🙂
Beletemetkeztem.
Átérzem minden sorát, talán mert önámításban én is nagy vagyok.
(Válaszokat ‘Cinizmussal a félelem ellen’ jeligére…)
köszönöm, Péter! 🙂