Maradék színek tócsáit fölitatom.
Tubusok palántáit tövestül
kitépem. Többé nem üvölt
velem ember sem állat.
Miközben átrendeztem
a belső szobákat,
a spaletták fokozatosan
csukódtak a tájra.
Ma hiába döntöttem
föl a Napot, üres.
Elpárolgott a sárga.
Az aranyból is csupán a
súly maradt. Ülök egy
óriás prés alatt. Ki érti ezt?
Minden festmény egy újabb
eltávolított daganat volt.
Húztam az időt!
Miért? Mi maradt?
Varjak és búzaföld.
De az (IS) megmaradt, István (itt is).
Kőkemény képek, Istvándorom! ölellek: KedvesMarid
Szeretettel…