Zsapka Attilának és Vadkerti Imrének

Amikor a betű öleli a kottát,

az ég elereszti minden földi foglyát,

ostort pattogtatva, vagy suttogós halkan,

szavak pőre hátán lovagol a dallam,

még a fűszálak se kívánhatnak többet,

amikor az élő zöldbe gyönyörödnek,

hullámol a szótag, peng a gitár húrja,

toll és érző ujjak szele égbe fújja,

fonodoló testük pörén hull alája,

s szemérmetlen hévvel zuhannak a nászba.