elmondanám, ami fáj,
de mihez kezdenél ezzel,
inkább ölj meg két kezeddel,
vagy fojts meg száddal,
hadd menjek el a nyárral,
ne legyek megint utolsó őszi levél.

akár labirintusban az egér,
ki virágot kap, ha mindennek vége,
már én is készülök a szerepcserére,
kérlek, ne szeress többé,
engedj, hadd váljak köddé,
ha véletlen megtalálom utam kijáratát.

lehet, majd gyermekként játszani látsz,
hintám repül mind magasabbra,
tébolyult kacajom síró sarokvasakra
hasonlít, ha zárul elmémen az ajtó,
csöpnyi rés, és tudom könnyfakasztó,
hogy szememből kihullni készül a világ.

mondd, nekem miért nem jár virág,
búzaszélben támolygó piros bohócok,
pipacsok talán, keserű csókok,
és kék, kék, őrült naplementék,
egy tiszta percet kérek még,
hogy szétzúzhassam fejemen a glóriát.