Mese Fatishról, aki elment az elefántok után

Az emberek gyalázatosan ostobák.
Nem törődnek semmivel, saját kicsinyes céljaik töltik ki teljes valójukat. Tovább →

káprázatok

szuroksötét szobákban szívek ketyegnek
kivégzett szó a szerelem Tovább →

úgy alszom itt mint vacogás
a száj sarkában szegetlen
kendő letépett kép a táj Tovább →

Hetek óta hangtalanul feküdt, a veszedelmek kezdete előtt kinézett legmegfelelőbb rejteken, a hegyoldalon egy pincében. Tovább →

fénypászmák a horizonton
a világtalan világ gyanús fellobbanásai
csak a gyermekek tenyerén lobog örök láng Tovább →

Láttál már madártollat,
ahogy a fénybe olvad Tovább →

Egyszer régen, akaratán kívül valami hozzáláncolta a ma már számára szinte teljesen idegen faluhoz. Tovább →

Szép neved halk ima Tovább →

kialszik a táj egymásba olvad közel és távol
szélparipák vágtatnak felverik az ülepedő
sötétséget Tovább →

Maga, igen, maga. A nevetséges
esernyőjével a megállóban. Noha
csak szemerkél. Hiába tekergeti
a nyakát. Mióta tudja, hogy figyelem? Tovább →