Idegenkedtem anno a zsinórdíszes
viselettől, mert a porondmestereket
idézte, vállukon az idétlen partvis-
fejekkel, meg a forgóajtót pörgető
hotelportások gazsuláját. Korábban
kellett volna megismernem a lelkészi
palástot (katolikusnak keresztelve
gyerekként csak ornátusokat bámultam
a miséken), amely már éppen fordított
volna ízlésemen, de ekkor kezdtek fel-
tűnni csapatostól az ország házában
porondmesterkedő méltatlanok. Ambi-
valenciám megszűntét végül azoknak
köszönhettem, akik egyre hangosabban
vonták kétségbe európaiságát.
Protestálva kizsinóroztattam a leg-
jobb angol szövetből készült, álló nyakú
alkalmi öltönyöm (már ennek is van vagy
évtizede) — kevés alkalom adódik
viselhetni, ám olyankor mindig egy
európai nyugalmával állom
a méltatlankodó tekinteteket.
7 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
“porondmesterkedő méltatlanok”
Nekem először tetszett… Mostanra leszoktam róla.
Drága Mari, Kő, köszönöm, hogy olvastátok és jeleztetek!
Nagyon jól érthető, tiszta vers.
Üdv. Barátom!
Örülök, hogy így érzed és gondolod; köszönöm bejegyzésedet, Barátom!
Először a kokárdámat vették el, aztán a zászlómat, végül magyarságomat.
Valahogy így, Barátom…
A kokárda meg a zászló elvehető, Barárom.