„Amit hátrahagysz, alkohollal átitatott szavak értelmezhetetlen
hálózata. Gyilkosokra és m a g y a r á z ó k r a már nem lesz
szükséged. Isten nem fog félreérteni.” (Kántás Balázs)

Értjük egymást. Akkor is, amikor látszólag
nem. Hallgatásainkban közös búvóhelyre
lelnek a ki nem mondott szavak. Beburkol
a csend. Simogathatóvá tesz, mint az a
barna bársonykardigán, amit egy félénk
lánytól kaptam kölcsön a káptalanfüredi
úttörőtáborban az első közös zuhénk után.
Tíz éves voltam, ő kilenc és fél. Aznap
este belázasodott. Szó nélkül töröltem
fel utána a padlót, míg a többiek befogott
orral ücsörögtek az ágyukon. Valaki
utálkozva megjegyezte, hogy nem kellene
a mosdókagylóban öblögetni azt az
ételmaradékokkal teli, förtelmes rongyot.
A saját törülközőm volt. A felmosó
vödröt és a törlőket éjszakára elzárták
előlünk. Vagy csak én nem találtam.
Mindegy. Beburkol a csönd. Magamhoz
bújhatok benne, mint majomkölyök
a szőranyához. Apám emléke láthatatlan
szellemként ücsörög egy pálinkásüveg
fenekén. Értjük egymást? Én értelek.
Akkor is, amikor látszólag rám haragszol.
A palack dugóját eldobtam. Ne keresd.

2015. augusztus 19.