Tovaillan, mielőtt ha szólnál,
hogy maradj még, és a búcsúzónál
egy délutánon vagy koraesten
Gyulán, Szegeden vagy Budapesten
valami mély csönd megül, egy vajmi
nevesincs hiány, s már belehalni
készülsz, miként alkalomhoz illő,
a pillanathoz, mely épp elilló;
s amíg a mélabú ölén heversz,
porszemre por rakódik, percre perc,
és tán aranymálinkó szava szól
a zöldben, künn a nyárfán, s tavaszol
egy késő délután, koraesten
Gyulán, Szegeden és Budapesten.
mit nem adnék én most egy tavaszolós pillanatért 🙂
Drága Mari!
Én is csak reménykedem így késő-őszön, kora-télen.
Elkaptad.
3D-ben.
Köszönöm, Tibor, ám csak egy pillanatra.