mondhatják róla
kurva mária apátlan
fiút szülő anya
jóllehet ő az álmok
felhőkarcolói között jár
ahonnét elszivárog az idő
képzelete mezején a halhatatlanság
útja kacskaringózik tíz körme alatt
elválások tövise gennyed
dúsgazdag reggelenként varázsvizet
fakaszt a kövek melléből megitatja
a világtalan virágokat látva lássanak
szeméből a végzet elsikkasztja
a távolságot csillagokat vet
kozmikus fényt arat
istenként imádja történelemmé lett
megboldogultjait ők az áldás
hatalmát hordozzák ujjukon
a szeretet szentélyében
egy freskón magára ismer
versben sír-rí alleluja
és amikor hallgat csendje
a legszentebb titok pecsétje száján
senki többet harmadszor
“a szeretet szentélyében
egy freskón magára ismer”
nincs több szavam…
Köszönöm, Tibor, én is meghatódtam szavad szegésétől. 🙂
suihhanó madárlány
Drága MItykám, köszönöm, hogy rám találtál. Ölellek: Madárlány
Mária! Itt is itt hagyom ujjlenyomatomat! 🙂 Szépeket Nektek ott a Tó parton! 🙂
Köszönöm, Vincze az ujjlenyomatot 🙂 a jó kívánságot. a Tó felől óriási tomboló vihar érkezett éppen… de majd elvonul 🙂
elárulom: nem mindig értem a verseidet, de itt ronda szél van 🙂
Bizonyára nem vigasz, hogy itt is bömböl az orkán 🙂
Meghatódtam, mint annyiszor… Vallom, amíg érzünk, élünk… Nem is akárhogyan… Érzőn, emberként. Ölellek.
Drága Valikám, mondhatnám, bárcsak ne így volna… de azt mondom, aki élete végéig érző ember tud maradni, sokkal gazdagabb, még akkor is, ha gyakran fölfáj a seb, ami alatt ott van az eltemetett fájdalom. ölellek!