Uram, köszönöm neked a Szeretet Hírhozóját,
aki szelíd mosolyra bírja a Tó fölött lebegő
napkorongot. Hangjára a bárányfelhők békés
nyájba terelődnek, és az ébredés pillanatában
a házak a koránkelőkre gondolnak, akik még
zöldhajnalban elhagyták őket.

Friss fény fröccsen az ablakok üvegére.
Az álom üregéből félálomba fordulók artériái
megtelnek reménnyel, boldog várakozás
párolog a takarókból.

Uram, te tudod, hogy Ő a szélcsendben
is kifeszülő – szent akaratoddal átitatott –
szándék, megérzi mindenki bánatát,
ölelése gyógyír a sebekre.

És mielőtt a hétköznapi élet jelentéktelen
jelenetekre esne szét, a hetedik napon
szavaiddal megáldja a várost, hogy lakói
újra meghallják azt az egy fecskét,
aki szívükbe csicsergi a tavaszt.