Valamit horgolok. Érzem a kezemben
a gyarapodó anyagot, puha és könnyű,
mégis súlya van, régóta készülhet, mert
már egészen széles és hosszú. A fonal,
amit a bal mutató ujjammal a tű horga
felé irányítok, egyszer csak elakad. Ekkor
veszem észre, hogy hozzáhorgoltam
magam egy foszladozó csipketerítőhöz.
Régi, molyrágta anyag, ki tudja, honnan
került ide. Meglibben, amikor a fonalat
megrántom, mint a pókháló, nem tudom,
mi tartja, lehet, hogy semmi, a nehézségi
erőnek fittyet hányva lebeg a levegőben.
Nem tudok (vagy csak nem merek) így
tovább haladni, le kell bontanom, amit
eddig csináltam, kezdeni elölről az egészet.

Pünkösd-Andrew-Wyatt-festménye