mondod
annyira határozottan
mintha léteznének nem elképzelhető képek

igyekszem elgondolni
lehasítom magamról a körbeölelő ürességet
és csak a szó hangalakjára figyelek
kép sehol
visszhangtalanul kapaszkodót keres a megidézett csend
de várok
lazán gyöngyözik a homlokom
kép nélkül gördülnek le az izzadságcseppek
kép nélküli patakok indulnak
csorognak át a semmin
anélkül hogy képük lenne magukról
feloldódnak a visszaidézhetetlen ürességbe

nem sietek
előbb-utóbb meg kell hogy törjön az átok
előbb-utóbb kép kell hogy formálódjon a szóból
a képtelenségnek is képe kell hogy legyen
amit tetszés szerint formálhatok
ki- és ráfesthetek
letörölhetem
kitapogathatom a körvonalait
még retteghetek is tőle
a kép nélküli kép el fog kísérni
és megfigyel mindenhol
befekszik közénk és elérhetetlen leszek a magam számára is
míg képpé nem tudom tenni
nincs ok elsietni
mindegy hogy melyikünk töri meg a csendet
csak érvénye legyen amikor megtörténik

kimondom újra
szeretlek