Ráncosodik a gyerek,
még mosolyog, játszik,
de alig hihető már,
hogy VAN. Bújócskázik Tovább →

gerlehang időgépe
röpít vissza egy
elfelejtett nyárba Tovább →

Tovább →

Hány éve már? Itt,
ahol állok.
A tér, a végállomás,
a platánok Tovább →

Nézem a partot. Üres zacskó,
az éjszaka kiette belőle az életet.
Kanyarodás közben a Duna
csikorog a hordalékon Tovább →

éjszaka van a legfényesebb csillag ablakában ott ül Isten
és (még lefekvés előtt) ismét Teremteni kezd valahol Tovább →

bárhová nézek
mintha kőerdő közepében
porló ágak repedt ölelések
a tükröt salétrom hímezi Tovább →

A távolság mozsarában csenddé porlik
a harangszó. Belső tornyod is néma.
Fejre állított tornyokból csókák hullanak Tovább →

a rét mögött ahol
összeér a föld s az ég
libasorban bandukolnak
vándor jegenyék

Mivel a fogócska nem sikerült a fákkal,
beszélgetni kezdtem
a széllel Tovább →