A hajad fekete volt, fénylő fekete.
Most olyan, mintha Jan van Eyck
vagy Tiziano festette volna át Tovább
Kategória archívum: Vers
a végtelen képmásai (1)
gránátalma illatú volt a kert. hullott levelekre
fröccsent a leve. akár a disznóvér, mondtad,
miközben én rejtélyes tárgyak körvonalába
kapaszkodtam Tovább
Századik sóhaj
foszlott téboly
koszlott vásznán
bomló tudat Tovább
Műtét
Nagytata kiült
a ház előtti padra pipázott
és arról mesélt hogy a rét alatt
a vakondok meg a hangyák
összegyűjtik az éjt Tovább
Látomás – Wislawa Szymborska-ért
Amikor a hajnal hűvös ujja fölüti a Ma
kéziratát, aléltan fülelsz a vásott ágy-
neműben, ami még anyád törékeny
testében is gyönyörködött. Tovább
Azóta üzen
APRÓ MOHÁCSI BOLTOK 36
a folytonosan fölhalmozódó
kifizethetetlen számlák
elveszik az életünket Tovább
emigrált anyaföld
Ajkad halvány rózsaszirmán
hervadt egy vércsepp
Szerettem volna lecsókolni rólad
minden keserűséget Tovább
Kihűlt titkok tudója
Ősz van
Ragadózóként
lopakszik a szél.
Vadászik. Az avart
cserkészi be. Tovább