Gyermek ha lehetnék, újra-
rajzolnám az Istent. Oda,
hol árvák futnak, kékülő
szájukat nem fűti szülők

csókja, s nem tudják, mit jelent:
van. Múltjuk a törölt jelen.
Kis testüket anyjuk karja
helyett félelem takarja.

Napjuk ha lehetnék, örök-
létből szőnék nekik jövőt.
Fényből kapnák a kenyeret.
Ismernék a szót: „szeretet”.

Isten ha lehetnék, újra-
alkotnék mindent. Jobb útra
csalogathatnám az Embert,
ki nem ismerné a fegyvert.

Ölembe venném a Földet,
mint apa az újszülöttet.
Gyere csak – ringatnám –, kéklő
egemen légy végre ékkő.

2017. január 5.

Muhammed Muheisen fotója