Nincs szán, síléc, korcsolya. Semmi,
csak a lábak és a vágy, kimenni
a fűtött szobából. Birokra kelni
a faggyal, megkocogtatni tócsák
ablakát, majd várni, hátha bentről
ledörzsöli és kinéz rajta a január,
s ha szerencsém van, a háttérben
láthatom apját, a Telet is. Talán.
Azonban egy talán miatt kár
volna nekivágni a fagynak.
Tehát maradok. Bekapcsolom
a tévét. Arra gondolok, milyen
szerencse, hogy nem varjú,
vagy hóeke vagyok.
Nemsokára kezdődik
a verekedős film és én is, egy
alkartámaszos válldobással
(morote seoi nage)
minden rosszat kiröpítek
az életemből és belátom:
baromság az, hogy a januárnak
arca és apja van, de titokban
mégis elhiszem.