Ólmos, szürke ég, éjjel az eső
folyókat mart a járdák aszfaltjába…
A hajnal is tolószéken nyikorgott elő.
Rokkant reggel repeszt fekete eget.
Bárdolatlan zajjal nyílnak vak ablakok.
A sarki rendőr a kávézó felé somfordál.
Kikászálódok ágyamból,
a testetlen magányt magára hagyva.
Felriadva mered rám: mi van?
Ahogy a kávéskanál dermed a kávéscsészébe…
annyiszor hallgattam már.
Félvakon. Cinizmussal a félelem ellen…
ez a jó módszer, higgy nekem!
Ismerős arcok. A dal rólam.
Húsz éve mindig, körbe és körbe…
egy olyan életről, mely nincs összetörve…
A cseppek agyat tépő csattanása
staccato-t ver a párkányon.
Árnyéknak lenni…
A sarki rendőr, testetlen magányában,
bárdolatlan zajjal vak ablakot nyit.
A kávézó előtt nyikorgó tolószék.
Rám mered: mi van?