ki tudja hány napkelte után váltál
súlytalanná lelkem zárt terében.
ne vágyódj utánam mint viharban
kifordult növény a föld után. én már
nem sietek boldogtalanná lenni. Tovább →

útravalója sóvárgásfóliába
csomagolt bánat mikor indul előre küldi
a gyanakvást hogy fölszedje a síneket

külön-külön megsiratja a talpfákat
leszerelt váltókat de néhány kisiklott
tegnap még utána csúszik

nem tudni fáradt vagy sértődött
itt hagyott vagy útközben letett
lapozgatja a magán-menetrendeket

szabad de váróteremre vágyik és
mimikrire hogy elvegyülhessen azok
között akiket (az elvegyülésig) megvet

telebeszéli az ürességtől kongó termet
egyetlen hivatását sokféleképpen veszi
komolyan de bárhová megy felhő van fölötte

Nem tudom, milyen lehetsz, ha alszol,
eddig csak ébren láttalak.
ahogy az ablakfüggönyön átoson a napfény,
arcodra rácsokat festve, emlékeztetve,
hogy csak egy pillanatra szöktünk meg életünktől. Tovább →

“Nem valódi, s nem tetteti,/ Azt érzi, ami nincsen.” (Fernando Pessoa)* Tovább →

Tovább →

Ki érti a rózsák pantomimjátékát,
kinek gyónják meg, hogy tévedtek
az öröklétet illetően? Tovább →

Tovább →

szisszenő szellő a csendben
rebbenő szirmokat szór szét
köréd teríti őszöm
maradék ajándékait Tovább →

Szeretettel értesítjük Olvasóinkat, alkoTÓtársainkat, hogy újabb könyv jelent meg az alkoTÓház gondozásában. Tovább →