Már napot csillant februárunk vége,
a bárányfelhő alvó rügyre ül,
és seregestül lengi rá az égre,
hogy mindenhová megint zöld kerül.

Már rásimul a levegő a fényre,
a madárfütty az ágvégekre ül,
nagy jókedvében Isten is zenélne,
de teszi féltő dolgát emberül.

A szél benéz a szántott föld ölébe,
nem kapirgálnak varjak a vetésbe,
a rosszkedv, mint a forralt víz – kihűl.

A zeg-zugokban fészket rak a béke,
és egyre kékebb lesz az égbolt kékje,
s a kérdőjel helyére pont kerül.